Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

 

 

 

A Mastercard - Alkotótárs színházi pályázat keretében:

 

VII. TITÁNIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

Hetedik alkalommal hirdeti meg a Füge Produkció az évről évre megújuló, kísérletező és egyben hiánypótló tehetséggondozó programját a 2024-ben harmadik alkalommal kiírásra kerülő Mastercard - Alkotótárs színházi pályázat keretében. A két sikeres projektünk társításának célja, hogy a nyertesek még stabilabb és biztonságosabb keretek között valósíthassák meg produkciójukat, hiszen a program szakmai tudást-mentorálást, infrastruktúrát-próbatermet, anyagi forrást és játszóhelyet is biztosít majd számukra.

A pályázatra olyan fiatal, 35 év alatti alkotók (rendezők, dramaturgok, látványtervezők, színházcsinálók, előadó-művészeti csapatok képviselői) jelentkezését várjuk, akik egy koncepció színpadi megvalósítása mellett szeretnének alaposabb ismereteket, illetve tapasztalatot is szerezni egy produkció kivitelezésének a folyamatáról, annak egyes lépéseiről.

 

A pályázatok benyújtási határideje: 2024. május 10. 16 óra.

 

 

 

 

 

Bővebben

 

 

 

STAFÉTA -  közönségdíj

Előtted az utódod!

Immáron ötödik alkalommal dönthetik el a nézők, hogy ki nyerje a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett STAFÉTA Pályázat közönségdíját.

2024. április 4-én elindult a közönségszavazás a 2022-es Staféta Pályázat közönségdíjáért.


Szavazni 2024. június 1-ig lehet az alábbi kérdőív kitöltésével.

SZAVAZZ ITT!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bővebben

 

6. TANTERMI SZÍNHÁZI SZEMLE - EREDMÉNYHIRDETÉS

 

2024. március 25-26-án újra gyerekzsivaj töltötte meg a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat, az egykori iskolaépület adott otthont a 6. Tantermi Színházi Szemlének. A kétnapos eseményen 11 társulat 12 előadását tekinthették meg az érdeklődők (összesen 614 néző, ebből 322 diák). A Szemle egyik célja az volt, hogy az OFF programban válogatást adjunk a 6. Tantermi Színházi Pályázaton már nyertes előadásokból, a másik, hogy a versenyprogramban szereplő tantermi színházi előadások továbbjátszásának támogatásáról a zsűri (Bodó Viktor, színházrendező; Gáspár Máté, színházi menedzser, egyetemi oktató; Kertész Luca, gimnáziumi vezetőtanár; Szokolai Brigitta, dramaturg; Vidovszky György rendező, drámapedagógus) a személyes benyomások alapján dönthessen.

 
 

Bővebben

 

 

Gyere, gyere, bárki vagy, csinálj egy Budapestet!

Budapest Nagyregény Pályázat

EREDMÉNYHIRDETÉS

 

Tíz kerületben kelnek életre a Budapest Nagyregény történetei

42 pályamű érkezett a Füge Produkció felhívására, amellyel a főváros egyesítésének 150. évfordulójára készült Budapest Nagyregény fejezeteinek helyspecifikus művészeti akciókban történő feldolgozására vártak javaslatokat.

Az öttagú zsűri végül 10 tervezet megvalósítását támogatta, mivel ezek mindegyike az eredeti szöveget izgalmas formákban, a megidézett helyszínekhez kötődően, a majdani nézőket közvetlenül megszólítva képviseli a Nagyregény jellegzetesen budapesti és közösségi szellemiségét.

 

 

 

Bővebben

 

6. TANTERMI SZÍNHÁZI SZEMLE

 

Időpont: 2024. március 25 - 26.

Helyszín: Jurányi Ház

 

 

A több, mint tíz éves múltra visszatekintő, a Füge Produkció által koordinált Tantermi Színházi Projekt pályázat célja olyan a 13-18 éves korosztályt megszólító, őket érdeklő témákat feldolgozó, magas színvonalú előadások elsősorban vidéki továbbjátszásának a támogatása, amelyek bemutatásának természetes közege az iskola (illeszkednek az osztálytermek adottságaihoz és a tanítási rendbe). A projekt büszkesége és példamutató helyzete, hogy - ahogy kezdetben is - magán mecenatúra támogatásával valósul meg, és idén több támogató is csatlakozott a szakmailag és társadalmilag is fontos ügy megvalósításához.

 

 

 

 

  

Bővebben

ÁPRILIS 2024
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button