Évadindító Jurányi Latte – ROZGONYI-KULCSÁR VIKTÓRIA
A szokásokhoz híven a 2019-20-as évad első Jurányi Latte-ja is Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával, a Füge Produkció elnökével, a Jurányi megálmodójával készült. Az interjúban szó volt a Ház további működését érintő bizonytalanságról, az előttünk álló évadról, a számára oly fontos kortárs művházról és arról is, mit kíván a Jurányi hetedik születésnapjára.
„A STAFÉTA pályázatnak feltűnően nőtt a renoméja, számon tartják, és nem csak a pénz miatt.” Mácsai Pált, a fővárosi fenntartású Örkény István Színház igazgatóját, a STAFÉTA pályázat egyik szakmai kurátorát kérdeztük, miért gondolja fontosnak a már negyedik éve működő pályázati lehetőséget.
dunaPart5 – Kortárs előadó-művészeti szemle Budapesten
November 27-30. között 5. alkalommal rendezik meg a dunaPart platformot, ahol a kortárs színházi és táncszcéna kiemelkedő alkotói mutatkoznak be.
Nemzetközi fesztiválok után a dunaPart5 platform programján a Megfigyelők
November 29-én a Kelemen Kristóf által írt és rendezett Megfigyelők is bemutatkozik külföldi színházi szakemberek előtt a dunaPart5 platform programján.
Az előadás idén két kategóriában is elnyerte a Színikritikusok Díját: mint a legjobb független színházi előadás és megosztva a legjobb új magyar dráma.
„Kurátorként és konzulensként is a kiemelt kategóriát szem előtt tartva a cirkuszművészet és a néptánc ötvözetét kerestem a pályázatokban.” RIPPEL FERENC, artistaművész, a STAFÉTA pályázatok elbírálására felkért szakmai kuratórium egyik tagja mesélt nekünk a cirkuszművészet egyre növekvő elismertségéről, a STAFÉTA pályázat fontosságáról.